Hangszergyárak Magyarországon

    Schunda József (1818–1894) az 1840-es évek elejétől Juul Keresztély pesti hangszerkészítő műhelyének egyik vezetője volt, majd 1848-ban Keresztély halála után az özveggyel kötött házasság révén ő lett a tulajdonos 1871-ben történt nyugdíjba vonulásáig. Kitűnő érzékkel növelte a termelést, még a bevonuló orosz csapatoknak és a szabadságharc után megnövelt létszámú császári ezredeknek is szállított fúvós hangszereket. A kis műhelyből két évtized alatt egy sok inast és munkást foglalkoztató, nagy termékkínálattal rendelkező üzemet hozott létre, amely különleges kitüntetésben is részesült: az akkori céhes szabályokkal ellentétesen engedélyezték számára mindenféle vonós-, fúvós- és ütőhangszer előállítását és kereskedelmét.

    Ifjabb Schunda Venczel József (1845-1923) itt tanulta a hegedűkészítést, majd 1868-ban résztulajdonosa, 1871-től vezetője lett a már ekkor is jelentős létszámú és fajtájú hangszert előállító műhelynek, amelyet nagyméretű, tömegigényeket is kielégítő modern gyárrá fejlesztett, Császári és Királyi Udvari Hangszergyáros címet szerzett. Legfontosabb újítását, az első pedálcimbalmot 1874-ben készítette, ebből 1906-ig 10.000 darabot gyártott, a teljes működés alatt pedig közel harmincezret. 1897-ben nyújtotta be szabadalmi kérelmét a reform tárogatóra, amelynek megalkotójaként emlékezik rá a történelem, de a valóságban egy időben fejlesztette ki Stowasser Jánossal. Schunda a hangszerei, elsősorban a cimbalom révén világhírű lett, tevékenységével magára vonta a jelentős európai uralkodók és udvaruk figyelmét. Hangszereit minden kontinensre szállította, még Ausztráliában is voltak vásárlói. Halála után a gyár vezetését fia, Schunda Károly vette át, amely ezt követően már hanyatlásnak indult és nem sokkal később, 1935-ben be is zárt.

 

    A csehországi hangszerkészítő dinasztiából származó Stowasser János 1867-ben nyitotta meg műhelyét Pesten, amelyet a XX. századra nagyméretű gyárrá fejlesztett. Elnyerte a Császári és Királyi Udvari Hangszergyáros címet, Európa több nagyvárosában üzemeltetett kereskedést. Eleinte főleg rézfúvós és fafúvós hangszereket készített, 1873-ra a katonazenekarok legkeresettebb szállítója lett, az általa feltalált Echó-szárnytrombitát egész Európába exportálta. Később ütős és vonós hangszereket is gyártott, de a működése alatt szinte mindenféle hangszert forgalmazott. A legnagyobb sikert a reform-tárogató készítésével érte el, amelyet egy időben fejlesztett ki és szabadalmaztatott Schunda Vencel Józseffel. Idővel a hangszer legelismertebb gyártójává vált, több saját tárogató-modellt alakított ki, egész hangszer-családdá bővítve azt. 1923-ban bekövetkezett halála után a gyár vezetését fia, ifj. Stowasser János (1864–1937) vette át. Az üzem a II. világháború alatt zárta be kapuit.

 

STERNBERG Hangszergyár

    A céget 1881-ben alapította Sternberg Ármin (1861 - 1928) és testvére. Az 1930-as évekre az ország legnagyobb hangszergyárává fejlődött, kínálatában a hangszerek szinte teljes választékán felül rádiók, gramofonok és egyéb hangtechnikai berendezések is voltak, saját lemezkiadó részleget üzemeltetett. A Sternberg hangszergyár élen járt a jazz hazai népszerűsítésében, fő ellátója volt a korszak együtteseinek, szalon zenekarainak, Sternberg Hiradó nevű kiadványuk 1935 január 31-én megjelenő száma lett az ország legelső jazzújságja. A II. világháború eseményei és az ezt követő államosítás következtében a cég megszűnt.

 

    Mogyoróssy Gyula 1896-ban nyitotta meg hangszerkészítő műhelyét a Rákóczi út 71. szám alatti ház udvarában, de már 1892-től aktív volt mint hangszerkészítő. Híresek voltak vonós hangszerei, ezek gyártása mellett a cimbalom tökéletesítésén fáradozott, az általa gyártott acélgerendázat a cimbalom hangját tartósan csengővé tette, ritkábban kellett hangoltatni. Gyártási körét mindig az adott kor igénye szerint bővítette; az 1920-as években harmonikákat, rézfúvós hangszereket, sőt egész zenekari felszereléseket kínált vevőkörének, majd az 1930—1940-es években orgonát, harmóniumot, az akkoriban népszerű jazz-együttesek részére dobfelszereléseket, szaxofonokat, bőgőket gyártott. A gyár épületét a II. világháborúban bombatalálat érte, majd 1945-ben végleg bezárt. 

 

    Reményi Mihály 1890-ben nyitotta meg műhelyét és üzletét Budapesten, hegedűinek minősége nemzetközileg elismertté tette. A fő profilnak számító vonós hangszerek mellett szinte minden más hangszerrel is foglalkozott és kereskedett 1939-es haláláig, az üzletet fiai vitték tovább. A II. világháború végén a megszálló szovjet csapatok fosztották ki a kereskedés hatalmas antik hegedű gyűjteményét, majd az ezt követő államosításkor szinte mindent elvettek a családtól, Reményi Zoltán pedig egyik alapítója lett a Hangszerkészítő Szövetkezetnek.

 

    Angster József minden idők legjelentősebb magyar orgonaépítője volt. Asztalosnak tanult, majd a céhes ipar gyakorlata szerint vándorlás során gyarapította mesterségbeli tudását a németországi Titz orgonaépítőnél és a párizsi Cavaillé-Coll orgonaüzemében. 1867-ben nyitotta meg Pécsett orgonakészítő műhelyét, amelyet néhány évtizeden belül kis manufaktúrából nagyméretű gyárrá fejlesztett. Az 1900-as évek elejétől fiai, Emil és Oszkár vezették a gyárat. Az Angster-cég nyolcvanéves működése alatt közel ezerháromszáz orgonát készített vagy épített újjá a Kárpát-medencében – a magyarországi orgonaállomány mintegy egyharmadát, a legnagyobb közülük a szegedi dómban található, amely azóta is Európa harmadik legnagyobb hangszere. A magyar egyházművészetre, orgonaépítészetre máig ható orgonagyárat 1949-ben államosították, harmadik generációbéli vezetőit – Angster Imrét és Józsefet – koncepciós perekben elítélték, a gyár gépparkja megsemmisült, az ott felhalmozott orgonaépítői szaktudás elenyészett.

 

Minőségi Hangszerkészítő és Javító Szövetkezet

Hang-Szöv Budapest

    A gyár a II. világháborút követően jött létre 1952-ben, az államosítások után a saját műhely nélkül maradt hangszerkészítő mestereknek itt kínáltak további munkalehetőséget. Az üzemben főleg vonós, fa- és rézfúvóshangszereket, húrokat valamint kiegészítőket készítettek, de itt gyártották először a később Béres furulyaként elnevezett, az iskolai oktatás számára kifejlesztett alumínium hangszert is. A 60-as években Kozmosz Kultúrcikk és Fémárukat gyártó Ipari Szövetkezet-re átkeresztelt üzemben már főként cimbalomgyártással, zongorajavítással, húrkészítéssel és fémből készült hangszerekkel foglalkoztak, emellett 1963 és 1967 között jelentős számú dobfelszerelés is készült az üzemben. A cég jogutódja jelenleg is működik.

 

Szegedi Hangszergyár

    1953-ban jött létre tanácsi vállalatként. A fő profilja a húros hangszerek készítése volt: hegedűk és egyéb vonósok, akusztikus és elektromos gitárok, citerák készültek évente több ezres darabszámban, jelentős részük exportra. A termékek nem mesterhangszerek voltak, hanem a Kodály Zoltán elképzelésein felépülő zenei nevelés-oktatás eszközei, a szériagyártás lehetőségeit maradéktalanul kihasználva nemzetközileg is elismert minőségű tanulóhangszerek. A gyár az ezredforduló után bekövetkezett, talán az olcsó kínai hangszerek megjelenése miatti hatalmas kereslet-visszaesés miatt csődbe jutott, az üzemet 2003-ban zárták be.

 

Kapcsolat